Két hét után találtak egy túlélőt az összeomlott bangladesi ház alatt
Találtak egy túlélőt pénteken a több mint két hete összedőlt bangladesi nyolcszintes ház romjai alatt - jelentette be a helyi tűzoltóság parancsnoka.
Találtak egy túlélőt pénteken a több mint két hete összedőlt bangladesi nyolcszintes ház romjai alatt - jelentette be a helyi tűzoltóság parancsnoka.
Tizenkét nappal a katasztrófa után több tucatnyi újabb holttestre bukkantak a bangladesi mentőalakulatok annak a nyolcemeletes épületnek a romjai között, amely Dakka egyik elővárosában, Szavarban omlott össze április 24-én, több ezer embert maga alá temetve.
Tűz ütött ki mentés közben vasárnap annak a bangladesi épületnek a romjai között, amely szerdán omlott össze Dakka egyik külső kerületében. A mentők egy asszonyt akartak kiszabadítani, amihez el kellett vágni egy acélrudat. A munka közben szikrák keletkeztek és meggyújtották a törmeléket. Az asszony életét vesztette a tűzben.
Több százezren tüntettek pénteken a bangladesi fővárosnak abban a peremkerületében, amelyben összeomlott egy nyolcemeletes épület, és több ezer embert maga alá temetett.